|
|
|
Szobrok |
Az emberi elme, vagy lélek, a befogadás rítusa vagy frissessége képes arra, hogy átlépjen az anyagiból az anyagon túli létezésbe, mondhatnám, az anyagon túli másféle valóságba. És valójában ez az átlépés szinte minden igazi nagy művészéti alkotás befogadása alkalmával bekövetkezik Ezekben a szobrokban azonban mintha nem a befogadó ember, hanem maga az anyag tenné meg ezt a számunkra mindig titokzatos lépést. Az anyag mint anyagiság, mint az anyag lényege mutatja meg azt, ami benne az anyagon túlit szimbolizálhatja, a megformálásnak azt a lehetőségét, amit az anyag természete enged meg, vesz magára, mint áldozati terhet, hogy súlyosból súlytalanná alakuljon. Emberi formák és épített elemek a szobrokon, lágyság és súly a valóságban; a recepcióban pedig nem más, mint az ellentét értelmezhetetlen kétértelműsége, elhelyezhetetlensége ebben a világban. Itt nyilatkozik meg a szobrásznak az a képessége általánosságban (és itt Szöllőssy Enikő képességei különösen), hogy a megjelenítés által a teret - akárcsak a zenész az időt – a szentség lehetőségének láttassa. Beney Zsuzsa költő és az irodalomtudományok professzora |